Képzési szerződéshez - képzésben részt vevő és felnőttképző jogai és kötelezettségei
Felnőttképző jogai és kötelezettségei
Felnőttképző
- vizsgálja az előzetesen megszerzett tudás beszámításának lehetőségét, intézkedik annak érvényesítéséről,
- a képzési programban meghatározott kompetenciákra képzésben részt vevőt megfelelő módon felkészíti,
- biztosítja a képzés sikeres elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket,
- kötelezettséget vállal arra, hogy költségvetési vagy európai uniós források terhére megvalósuló képzés esetén a támogatás teljes időtartama engedélyszámmal rendelkező képzőként szerepeljen a felnőttképzők nyilvántartásában (2013. évi LXXVII. törvény alapján),
- a képzés menetéről haladási naplót, személyes jelenlétet igénylő kontaktóra esetén jelenléti ívet vezet, ez utóbbit képzésben részt vevővel a képzés ideje alatt rendszeresen aláíratja,
- Felnőttképzési szerződésben foglaltak szerint folyamatosan felügyeli a képzésben részt vevő képzéssel kapcsolatos tevékenységét, amely, ha a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesül, úgy számára a képzés elvégzéséről tanúsítványt állít ki,
- a képzésben részt vevőkről nyilvántartást vezet, a képzés dokumentumait a vonatkozó felnőttképzési jogszabályoknak megfelelően rögzített időtartamig irattárazza,
- a képzéssel kapcsolatos valamennyi bejelentési/jelentési kötelezettségének eleget tesz.
Képzésben részt vevő jogai és kötelezettségei
Képzésben részt vevő
- Felnőttképzés szerződés megkötésekor köteles jelezni Felnőttképző részére, ha a felnőttképzési szerződéshez kapcsolódóan az Fktv-ben, illetve a Kormány rendeletében meghatározottak szerint képzési hitelt vesz igénybe; tudomásul veszi, hogy képzési hitel igénybevétele esetén vonatkoznak rá a jogszabályokban meghatározott képzési hitel igénylésével, igénybevételével kapcsolatos kötelezettségek; továbbá vállalja, hogy elutasított képzési hitel kérelem esetén a szerződésben foglalt képzési díjat egyéb forrásból finanszírozva megfizeti,
- vállalja, hogy a szerződésben foglaltakat betartja, szükség esetén előzetes tudásszint felmérésen vesz részt, melynek beszámítható óraszámát a képző előzetesen meghatározza,
- a tanórákon aktívan részt vesz, továbbá a megengedett hiányzás mértékét nem lépi túl,
- tudomásul veszi: a házirend be nem tartása, vagy ismétlődő súlyos fegyelemsértés esetén a képzésről kizárható,
- résztvevőt a szerződésben szabályozott költségeken felül felmerülő többletköltség nem terheli,
- jelenléti íven megjelenését minden személyes jelenlétet igénylő kontaktórás foglalkozási napon aláírásával hitelesíti,
- tudomásul veszi, hogy amennyiben az órák látogatását elmulasztja, illetve a képzésből kimarad az nem jelent mentességet a képzési díj teljesítményarányos megfizetése alól, és ez nem ad lehetőséget a már befizetett képzési díj visszafizetésére (amennyiben a résztvevőt fizetési kötelezettség terheli),
- a szerződés aláírásával elismeri, hogy a képzésről szóló teljes körű tájékoztatást (különösen: a felnőttképzők nyilvántartásában szereplő engedélyszám, képzési tájékoztató, ár, ütemezés, fizetési feltételek, ügyfélszolgálati rend, panaszkezelés, képzésben részt vevő oktatási azonosítója, képzési program tartalma, felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások és igénybevételük módja, elállási jog, tanúsítvány kiállításának módja adatkezelési információk, felnőttképző adatszolgáltatása, jogorvoslat lehetőség szerződésszegés esetén) megismerte, megkapta, és a képzésről szóló tájékoztató egy példányát átvette vagy megtekintette,
- tudomásul veszi, hogy a képzési díj ki nem egyenlítése (fizetési kötelezettség esetén), az esetleges vizsgák elmulasztása vagy sikertelen teljesítése esetén számára tanúsítvány nem adható ki.
- A képzési díj egyösszegű befizetését vagy a megállapított első részlet befizetését vállalja a tanfolyam megkezdése előtti 5. munkanapig.